Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Intergalaktikus nyelvészkedés is tud izgalmas és mélyen megrendítő lenni.
„Lehet, hogy nem túl izgalmas kérdés (pedig az!), és míg a legtöbb mozi egy-egy jelenet, vagy egy félmondat erejéig foglalkozik a kérdéssel, Villeneuve a filmje teljes első felét erre szánja, ráadásul azt is hihetetlenül komótosan, ezzel együtt aprólékosan teszi. Az ő elbeszélésmódja - ha már kortárs rendezőket emlegetünk - sokkalta inkább emlegethető egy lapon Christopher Nolan rideg realizmusával, mint Spielberg meséivel és ügyesen egyensúlyoz a kommersz szórakoztatás, és az elgondolkodtató rétegfilm között. Ehhez mérten a Roger Deakinst ideiglenesen helyettesítő Bradford Young kamerája sem siet, elidőzik az idegenek »gránitkagyló« űrhajóján, hogy érezzük azok robosztus és idegen természetét.
Sőt! Villeneuve minden egyes alkalommal, amikor már mozija elindulna a kommersz felé, nem fél új irányt venni. Ennél fogva filmje a második felében hiába kevésbé érdekfeszítő, ahogy a könnyes szemű Amy Adams és a laza Jeremy Renner kettőse az idegenek szándékait kutatja (előbbi egyébként elviszi hátán a filmet), végig fenntartja a figyelmet és mindezt a filmre jellemző kettősséggel éri el. Az Érkezés ugyanis úgy végtelenül humánus, hogy közben döbbenetesen letaglózó és úgy marad mindvégig nagyszabású, hogy nem felejt el intim maradni.
Nagy valószínűséggel pont ezekből a látszólagos ellentmondásokból kifolyólag lesz a rendező eddigi legmegosztóbb műve. Az ínyencek viszont pont egy ilyen mozi eljövetelére vártak már nagyon régen.”